banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Készül az ünnepi időszakra, szeretné a munkatársait vendégül látni? Sok idő, energia ráfordítása nélkül kerülhet sor a céges rendezvényszervezésre a segítségünkkel.

Minden cég életében kiemelt szerepet töltenek be a különböző események. Ezek több szempontból hatnak jótékonyan az üzletre, a munkavégzésre. A siker érdekében viszont időben el kell kezdeni a készülődést, és nagy odafigyelésre van szükség a tervezés során.

Szeretné magát a stressztől megkímélni? Levesszük a terhet a válláról, így rengeteg időt és energiát spórolhat meg. Vállalati rendezvények szervezésével foglalkozó munkatársainkkal a lehető legjobb eredményt igyekszünk elérni. 

Nincs ez másként az év végére, és az új esztendő elejére szervezett programok esetében sem. Nagy tapasztalattal vállaljuk a rendezvények szervezését cégeknek. Hasznos ötletekkel szolgálunk, és teljes körű segítséget nyújtunk a lebonyolításhoz. 

A pontos időpont meghatározása, a megfelelő helyszín kiválasztása és lefoglalása, a catering szolgáltatás megrendelése, a költségvetés megtervezése, a résztvevők meghívása egyaránt lényeges teendők. Mindezek mellett a díszlet, a technikai háttér biztosítása, a parkolás megoldása sem maradhat el. 

Az év vége közeledtével érdemes különleges karácsonyi eseménnyel készülni. Hangulatos helyszínen felszolgált finom ételekkel és italokkal elégedettséget érhet el a munkatársai körében.

Sokat tehet a kollégák összetartásáért, a jobb teljesítményért, ha rendszeresen tart céges programokat. Nem csak az ünnepi alkalmakkor, hanem más különböző céges rendezvényszervezések esetén is érdemes hozzánk fordulni. Minden tényezőt figyelembe veszünk, így olyan események megtartására kerülhet sor, amelyekre a résztvevők örömmel emlékeznek vissza.

Tartson színvonalas, mindenki számára megfelelő rendezvényt! Készüljön színes programokkal, és érjen el nagy elégedettséget a kiszolgálást illetően is! Semmilyen gondja nem adódhat a céges rendezvényszervezéssel, ha ránk bízza a teendők ellátását. Mentesülhet a nehézségektől, és olyan esemény lebonyolítására kerülhet sor, amilyet megálmodott. Keressen bennünket bizalommal! 

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu